A kezdet: miért épp hullámos papagáj?

Mindig szerettem az állatokat, legyen az kicsi, nagy, szép, csúnya... habár a pókok ez alól kivételt képeznek.

Tini koromban volt egy csapat hullámos papagájom, később hal, kutya, cica, teknős, hörcsög, óriáscsiga, tehát érthető, hogy nem kerek az életem valamilyen házikedvenc nélkül.

Most, néhány évtized elteltével ismét büszke papagájtulajdonos lettem!

Ez úgy történt, hogy a 10 éves kislányom már régóta rágta a fülem, hogy legyen kiscicánk, vagy kiskutyánk. Tisztában vagyok vele, hogy a cica a rét összes kullancsát hazahozza, plusz néhány élő egeret is, a kutyasétáltatás pedig mostanában nem annyira lelkesít, ugyanis nem kertes házban élünk. Nyáron azonban Szlovákiában jártunk, ahol több olyan turistalátványosságra leltünk, ahol be lehetett menni a papagájok közé a röpdébe. Ezek javarészt közepes- és nagytestű madarak voltak. Ráültek a karunkra, vállunkra, fejünkre, ettek a tenyerünkből, volt amelyik beszélt is, vagy puszit adott. Ez akkora élményt jelentett a kislányomnak, hogy attól kezdve csakis papagájt akart, amit nem elleneztem, sőt!

Nagyobb papagájt anyagilag nem engedhetünk meg magunknak, (bár minden álmom egy sárgabóbitás kakadu lenne), viszont kiegyeztünk mindketten a kis hullámos papagájokban. Eredeti terv szerint csak egy pár lett volna, de aztán feladtuk az eredeti terveinket rövid időn belül... :-))